“A Legfelsőbb Bíróság döntése világos üzenet” – interjú Colleen Bell amerikai nagykövettel

A korábban filmproducerként is sikeres diplomatával a melegjogok támogatásáról, az amerikai melegházasságról, valamint a közvélemény formálásáról beszélgettünk a Budapest Pride apropóján. Megtudtuk, lehet-e meleg elnöke az USA-nak, illetve hogyan kerül egy transznemű szereplő az egyik legnépszerűbb tévésorozatba. Exkluzív interjú Colleen Bell nagykövettel, csak itt, a Pink Pulin.

Pink Puli: Múlt héten 25 nagykövetség (köztük az amerikai is) nyilatkozatban üdvözölte a Pride fesztivált és támogatásáról biztosította a magyar LMBTQ közösséget. Miért szükséges a diplomáciai testületek számára, hogy hallassák a hangjukat ebben a témában?

Colleen Bell: A Magyarországon dolgozó diplomáciai közösség évek óta közösen ad ki támogató nyilatkozatot az évenként megrendezett Budapest Pride fesztiválhoz kapcsolódóan. Idén 25 ország fogott össze azért, hogy megírjuk és kiadjuk közleményünket, amely egységes támogatásunkról biztosítja a magyar LMBTQ közösséget, valamint szövetségeseiket és barátaikat egész Magyarországon.

Az Amerikai Egyesült Államok nagyon büszke arra, hogy részt vehet ebben a kezdeményezésben,

mivel az LMBTQ jogok támogatását emberi jogi ügynek tekintjük.

PP: Két héttel ezelőtt az Amerikai Legfelsőbb Bíróság melegházasságról szóló döntését ünnepelte az LMBTQ közösség világszerte. Az Ön véleménye szerint, milyen hatással van ez a más országokban, például Magyarországon élő melegek helyzetére?

CB: Június 26-án az Legfelsőbb Bíróság megerősítette országunk egyik alapvető fontosságú elvét – és legfőbb eszméjét, amely szerint mindnyájan egyenlőnek teremtettünk – amikor úgy döntött, hogy a házasságkötéshez minden polgárnak joga van. Ez a döntés az amerikai jogszabályokról, és az Amerikában élő emberek jogairól szól. De tisztában vagyunk azzal, – amint azt Kerry külügyminiszter úr hangsúlyozta -, hogy

a Legfelsőbb Bíróság döntése a világ minden szegletébe világos üzenetet küld:

a diszkrimináció talaján álló jogszabályok nem állhatnak ellen az igazságosság hullámainak. Ez egy olyan párbeszéd, amelyet a világ minden táján lefolytatnak a társadalmak, és mi világszerte támogatjuk azokat a közösségeket, amelyek az LMBTQ jogok kiterjesztése érdekében tesznek lépéseket.

Szivárványzászlóval köszönti az amerikai nagykövetség a Budapest Pride-ot

Szivárványzászlóval köszönti az amerikai nagykövetség a Budapest Pride-ot

PP: Úgy tűnik, a melegjogokkal kapcsolatban az amerikai közvélemény nagyon támogatóvá vált az utóbbi években. Az ön véleménye szerint mi az oka ennek a társadalmi változásnak?

CB: Számos tényezője van, de úgy gondolom, hogy sok ember felfogását változtatja meg az, amikor LMBTQ családtagjaik, barátaik, szomszédjaik vagy munkatársaik comingoutolnak és mondják azt, hogy “ez vagyok én”. Sokkal nehezebben hatnak az emberre a negatív sztereotípiák egy másik embercsoporttal kapcsolatban, ha ismer személyeket abból az adott csoportból. Ez a folyamat játszódott le a társadalmunkban, és úgy gondolom, megmutatja azt, mi történik akkor, ha az emberek kellően bátrak ahhoz, hogy azt mondják: “ez vagyok én”, és megkérjék szeretteiket, barátaikat és munkatársaikat, hogy álljanak melléjük.

PP: Ha már szóba került az Egyesült Államok: lehetségesnek tartja, hogy Amerikának nyíltan meleg elnöke legyen mondjuk a következő 20 év során?

CB: Miért is ne?

PP: Az elmúlt években jelentősen megnőtt a mainstram TV műsorokban, sorozatokban, vígjátékokban stb szereplő LMBTQ karakterek száma. Például, a Gazdagok és szépek Maya Avantja is transznemű személy és főszerepet játszik a CBS népszerű sorozatában (Bell nagykövet és férje, Brad Bell korábban a 40 Emmy-díjat bezsebelő sorozat producere volt – a szerk.). Ön és kollégái feladatuknak tekintették az egyenjogúság népszerűsítését és a tudatosság növelését, vagy az amerikai közönség eleve nyitottabban áll az ilyen karakterekhez?

CB: Nagyon büszke vagyok arra, ahogyan a Gazdagok és szépek cselekményében társadalmi ügyeket is feldolgoztunk az évek során. Nagyon személyhez szóló kapcsolatot ápolunk a nézőinkkel, és a sorozat az ő sokszínű életük realitásait tükrözi, és azokat a témákat, amelyeket családjukkal, munkahelyükön vagy épp barátaikkal vitatnak meg. Bár most más jellegű a munkám és nem dolgozom a sorozaton, a férjem, Brad továbbra is a Gazdagok és szépek executive producere és vezető forgatókönyvírója. Idén Brad és csapata Emmy-díjat kapott munkájáért, amelynek része volt egy jelentős cselekményszál, amelyben egy régóta ismert szereplőről derült ki, hogy transznemű. Szerintem jelez valamit a közönségünkkel kapcsolatban az, hogy munkájukat a szakma legnevesebb díjával tüntették ki. A számos elismerés közül, amelyben Brad és csapata az évek során részesült, ez különlegesnek számít.

Köszönöm a beszélgetést!

Az interjút Kaderják Dániel készítette.

Kommentáld írásainkat a facebookon!