Az egyik legismertebb hazai, vállaltan meleg dj-vel szakmai életútjáról, újságírói, szerkesztői és zenei karrierjéről beszélgettünk. Rudolf Alex segítségével bepillantást nyertünk a rendszerváltás előtti és a kilencvenes évek közepének meleg éjszakai életébe. Megtudtuk, miképp‘ vélekedik napjaink hazai és nemzetközi partivilágáról. DJ Alexx R több, mint húsz éves pályafutásának legszebb és legdrámaibb részletei a Pink Pulin.

Pink Puli: Kevesen mondhatják el magukról, hogy ilyen régóta vannak a szakmában. Mikor határoztad el, hogy elektronikus zenével szeretnél foglalkozni?

Rudolf Alex: Amióta az eszemet tudom, mindig zeneőrült voltam. Amikor 1984-ben életem első kétkazettás magnóját megkaptam, rögtön „sztár” státuszba kerültem az általános iskolában (mosolyog). Otthon pedig elkezdtem saját slágerlistákat gyártani. Ehhez persze hozzátartozik, hogy az osztrák rádión és tévén nőttem fel. Mivel Nagykanizsán születtem, valamilyen szinten előnyben is voltam: akik a nyugati határszélen laktak, azok a külföldi adásokat is tudták fogni. Ne felejtsük el, hogy mindez a rendszerváltás előtt történt.

A, mint Alexx – Fotó: Pink Puli

PP: Az otthoni slágerlista-barkácsolástól hogyan jutottál el a dj-pultig?

RA: Ez egy hosszú folyamat volt: először jöttek a házibulik, suli bulik, majd ’90-ben felkerültem Pestre. Akkoriban az egyetemen még ujjal mutogattak rám, hogy „képzeld, ez diszkóba jár”. A meleg éjszakába pedig szinte véletlenül kerültem bele. Úgy kezdődött, hogy tüdőszűrésen jártunk a Kertész utcában, amikor valaki megjegyezte, hogy itt van a „buzibár” szemben – az akkori Lokál nevű helyre célozva. Egy héttel később felültem a trolira, majd elsétáltam a Lokál ajtajáig, ott megálltam, és hazamentem. Tizenkilenc éves voltam, inamba szállt a bátorság.

PP: Végül mégis gyökeret vertél a meleg éjszakában…

RA: Később az Arizona nevű bárba jártam, ami a Mai Manó házban működött a Nagymező utcában. Ott találkoztam a nagy diszkós Gyöngyösi Tiborral, én tulajdonképpen mellette tanultam ki azt a műfajt, amit immáron 21 éve csinálok. A hivatásszerű dj-zés azonban véletlenszerűen alakult. Egy barátom, aki a Rákóczi úti Angyal bár lemezlovasa volt, összejött egy fiúval, aki féltékenységében választás elé állította: a szerelmet akarja vagy az éjszakát. Ő pedig egyszer csak felhívott, hogy két két múlva be kellene ugranom helyette az Angyalba. Kezdetben nem is vettem komolyan ezt a felkérést. Olyannyira, hogy amikor egy héttel később találkoztunk és megkérdezte, hogy jövök-e, visszakérdeztem, hogy mégis hova. Így kerültem ’93 nyarán az Angyalba.

PP: Mennyiben volt más az akkori meleg éjszakai élet?

RA: Ezt a korszakot – a kilencvenes évek közepét – tekintem a fénykornak. A rendszerváltás után mindenki bizakodóan gondolt a jövőre, nyitottan tekintett a másikra, talán egy picit jobban is éltünk. Még vasárnap is nagy bulik voltak, mert nem igazán léteztek after helyek. A vasárnap volt a heterobarát nap, amikor mindenkit beengedtek, egyébként, igazából a melegek szórakozóhelyeként működött az Angyal bár. Szombaton csak fiúkat engedtek be.

PP: Azóta is szinte kizárólag a meleg közönségnek játszol. Tudatos elhatározás?

RA: Nem, alapvetően ez is véletlenül alakult így. Másfelől, viszont, úgy vagyok vele, hogy véletlenek nincsenek. Ezzel együtt a szakmai életem nemcsak a meleg világhoz kötődik. 2001-ben megjelent egy mixlemezem az egyik nagy kiadónál. Az éjszaka mellett pedig sokáig a médiában is dogoztam. A Bravo főszerkesztő-helyettese, a Star FM főszerkesztője voltam, majd a Radio Deejay-nél programigazgatóként dolgoztam. Később a DVD Magazinhoz kerültem, végül ott is főszerkesztőként működtem, majd a zenepiac következett:, az EMI-hoz kerültem. Egy hónapig egy multinál is megfordultam, de hamar rájöttem, hogy ez nem az én világom. Az utolsó média vonatkozású munkahelyem egy lapkiadó volt, ahol két  magazin marketing-PR-osaként tevékenykedtem.

PP: Az írott médiához és a rádióhoz kapcsolódó vezető állások mellett hogyan tudtad menedzselni a DJ karrieredet?

RA: Ezzel párhuzamosan csináltam az éjszakát. A hét valamennyi napján dolgoztam, lényegében huszonnégy órában. Meg is lett az eredménye: egy idő után testileg sem bírtam. Ez az életmód komoly egészségügyi problémákhoz vezetett, kialakult egy mellhártya-gyulladásom, majd ráment a vállamra. 2005 környékén azt mondtam, hogy kiszállok a médiacirkuszból. Elvégeztem egy gyógymasszőr sulit. 2006 őszén kerestek meg, hogy velem nyitnák az Alteregót, a második hétvégétől már ott dolgoztam.

PP: A neved lényegében összefort az Alteregóval. Miközben minden szombaton tömegek tombolnak a zenédre, gondolom egy kicsit be is zár a közeg. Nem érzed, hogy korlátoz az állandó helyszín?

RA: Már nem akarok kilépni belőle. Nem azért, mert komfortos: 20 év után is elmondhatom, hogy minden buli előtt izgulok. Amikor elkezdek dolgozni, úgy érzem magam, mintha betépnék, pedig nem iszom alkoholt, nem dohányzom és nem élek semmilyen szerrel. Még csak kávét sem iszom.

PP: Milyen lehetőségeid adódnak a megújulásra?

RA: A diszkó műfajba belefér Lady Gaga-tól Rihannáig, a finom angol vocal house-tól a deepesebb vonalig sok minden. A kilencvenes években, amikor nagyon ment a trance, azt is játszottam. Kétségtelen, hogy a magyar meleg közízlés egyik irányzata az említett dívás vonal, ugyanakkor minden héten igyekszem becsempészni valami új zenét is a repertoárba. Mindig meg lehet újulni, hétről hétre meg kell tölteni a táncteret. Meg kell találni az egyensúlyt abban, hogy ne legyen az estének egyik része sem túl extrém vagy éppen túl populáris.

PP: A Score-ban is játszottál, amely az Alteregóhoz képes kérészéletűnek bizonyult. Mi nem működött ott, ami az Alteregóban mindig bejön?

RA: A Score egy igazi partihely volt, igazán színvonalas látvánnyal, hangtechnikával, fényekkel, táncosokkal. Bár sokat gondolkodtam rajta, a mai napig nem tudom megmondani, hogy miért nem működött. Jöttek vendégek külföldről, játszottak nemzetközi fellépők. A Score-ban mást tudtam mutatni magamból, mint az Alteregóban. Külön érdekes, hogy, akik a legjobban kritizálták anno az Alteregót és azt mondták, hogy ezentúl inkább a Score-ba járnak, azok is valahogy az Alteregóban maradtak. Talán rossz csillagzat alatt született…

Klubok jönnek-mennek, Dj Alexx R marad – Fotó: LaLee Art

PP: Gyakran jársz külföldön. Mit gondolsz a hazai meleg parti szcénáról nemzetközi összehasonlításban?

RA: Pénteken, szombaton az Alteregóban játszom, így a Score megszűnése óta nem nagyon látok rá a meleg éjszakai élet más szegmenseire. A szabadidőmet pedig leginkább külföldön töltöm. Régebben, persze, jártam máshova is bulizni itthon. Leginkább azt érzem az itthoni meleg parti szcénával kapcsolatban, hogy nem úgy működik, mint Berlinben, Londonban, Barcelonában. Nekem az egész kicsit furcsa, persze ez nem mostani keletű.

PP: A méretnagyság vagy az eltérő igények, ízlés miatt?

RA: Sok minden közrejátszik. Nem emlékszem rá például, hogy máshol ennyi heterót láttam volna meleg klubokban, ennyi lánnyal találkoztam volna fiú bulikban, mint itthon. Persze nincs semmi bajom ezzel, ugyanakkor világos, hogy ma már nem lehet megcsinálni azt, amit a kilencvenes években az Angyalban, ahol kijelöltek egy napot, amikor csak fiúk buliztak.

PP: Azért külföldön is előfordulnak lányok egy színvonalas, nyitott szellemiségű meleg partiban.

RA: Külföldöm is előfordulnak, csak nem ilyen számban. A lányismerőseim azért is járnak meleg bulikba, mert nem piszkálják őket a pasik, és általában is elfogadóbb a közönség. Változatlanul azt gondolom, hogy nem úgy működik az itthoni közeg, mint máshol. Persze nálunk sok minden más sem úgy működik, mint kellene.

PP: A párod halálának napján is játszottál, ráadásul emlékezetes szakmai, zenei teljesítményt nyújtva. Miért döntöttél úgy, hogy a tragédia ellenére aznap este is a közönség elé állsz?

RA: Aznap orvosi utasításra mentem dolgozni. Szombat reggel halt meg Gyuri, hozzám pedig mentőt hívtak, mert rosszul lettem a sokk után. Amikor a mentőorvos megkérdezte, hogy dolgozom-e, csak rámeredtem: most halt meg a párom. Azt mondta, hogy az egy dolog, ha viszont van feladata, akkor tessék hazamenni, lezuhanyozni és elindulni a munkába. Azt hiszem, a mentőorvosnak igaza volt, ha akkor nem indulok el, még mindig otthon ülnék. Amit aznap este láttál tőlem, abban pedig benne volt minden: az elmúlt huszonegy év, a tizenkilenc év együtt Gyurival, a könnyek, a mosolyok, minden, ami akkor öntudatlanul is előjött belőlem. Talán zeneileg is olyat csináltam, ami megismételhetetlen. Igazából az tartotta bennem a lelket, hogy van mit csinálnom. Amíg van zene, addig van miből építkeznem. Gyuri mondta minden nehéz szituációban, hogy „The show must go on”.

PP: Húsz év után, amikor az ember nagyjából mindent elért, amit tervezett, mi tekinthető sikernek? Mi motivál a mindennapokban?

RA: A DJ-nek az a dolga, hogy szórakoztassa a közönséget, de a közönségen is nagyon sok múlik. Az az abszolút mennyország számomra, amikor húsz év után is ott állnak és megtapsolnak. Amikor tele van tánctér záráskor.

Névjegy: Rudolf Alex, művésznevén DJ Alexx R., 1972-ben született Nagykanizsán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult germanisztika szakon. Később – zenei karrierjével párhuzamosan –több magazinnál, rádiónál, kiadónál töltött be vezető pozíciókat. Magyarország egyik legismertebb, vállaltan meleg DJ-je, az AlterEgo Club Budapest állandó lemezlovasa.

Ne légy önző, oszd meg másokkal is: