A Belgrád rakpart egykor szebb napokat látott szórakozóhelyén múlt szombaton új értelmet nyert a romkocsma kifejezés. Omladozó falak, kosztól ragadó korlátok, mackónadrágos közönség. A zenés-táncos előadás pedig csak ezután következett: homoszexuális apokalipszis hatvan percben.
A legendás hírű Capella bár honlapja önmagában is egy időutazás, a helyszínen tapasztaltak azonban várakozásainkhoz képest is megdöbbentettek. Az ajtóban dohányzó közönséget megpillantva tudósítóink lányos zavarukban egy szomszédos késdobálóba húzódtak vissza erőt gyűjteni. Később a Duna parti melegbárba belépve sem változott érdemben a helyzet: a Pink Puli sokat látott kritikusai máig sem tudják eldönteni, hogy az átadás előtt vagy a bezárás utolsó pillanataiban érkeztek. A málló vakolatú, levegőtlen helyiségek félhomályában ugyanis néhány festőlétra és malteros kanál társaságában éjfél tájban olcsó sörökkel melegített az underclass.
Több mint rusztikus – Fotó: Pink Puli
Miközben az elviselhetetlen forróság miatt a roskatag galérián szorongó kollégáink – fellépő ambíciók nélkül is – szokatlan mélységekig gombolták ki ingeiket, hajnali egy óra körül az előadók lassan visszahódították a színpadot a vendégektől. A Capella központi termében fellépő transzvesztita önképzőkör produkcióját azonban még a Budapest Tv késő esti műsorsávjában sem engednék adásba. A koreográfia és díszlet nélkül elővezetett színpadi show egy vidéki művelődési ház ki-mit-tud-jának valamennyi klíséjét felvonultatta: mikrofon helyett használt műpénisz, Zámbó Jimmy imitátor, önjelölt karaoke énekesek véget nem érő sora.
Travi önképző kör – Fotó: Pink Puli
Igaz, ami igaz, az ötszáz forintos belépőért kaptunk mindent, akár a vásárban: Sas kabaré színvonalú varieté, karácsonyfaégőkbe csomagolt travik, leszbikus butikosok és meleg karosszérialakatosok ünneplő tömege. Mint egy hosszúra vágott jelenet Mundruczó Kornél Nincsen nekem vágyam semmi című filmjéből. Kilencven perc után inkább visszatértünk a szomszédos kocsmába.
Kommentáld írásainkat a facebookon!